2012 - Dimenzióváltás

Egy régi cikket teszek be ide 1981-ből, ami szerintem mindenképpen elgondolkoztató.

Sokan azt gondolják, hogy 2012-ben valami csoda fog történni. Ez a cikk arról szól, hogy 2012-ben belépünk a 2000 év világosság szakaszába, amit csillagászati megfigyelésekkel is alátámaszt. Érdekes, hogy sok nép mitológiájában van erre célzás.

Ír árvizekről is, mint a korszakváltás velejárója. Ha körül nézel, már szinte nap, mint nap láthatod, hogy mekkora árvizek vannak világ szerte. Lehet vitatkozni azon, hogy ki mit gondol erről, de szerintem mindenképpen érdekes cikk, és ráadásul ez 1981-ben íródott, vagyis 27 éve!!! Tehát akkor még nem lehetett látni ezt a rengeteg természeti katasztrófát, árvizet, szökőárat, stb. 
 

Akkor nézzük a cikket...

Vajon a naprendszerünk egy 12 000 éves körforgás részeként éppen belépni készül egy kozmikus "felhőbe"?

Most bemutatjuk ezt a különös, ám népszerű cikket 1981-ből, hogy véleményt alkothassanak erről. 

Shirley Kemp - A Holnap sem
Fordította: Kálvin Krisztina 

Az emberek szerte a világon kétségbeesetten küzdenek tudásért, útmutatásért, reményért a gyermekeik jövőjét illetően ebben az egyre inkább lealjasodó, drogokkal, erőszakkal és gyilkosságokkal teli világban. A végítélet prófétái fizikai borzalmakról és megsemmisülésről prédikálnak. Olyan ez, mint egy óriási örvény, egy nagy, szívó spirál, ami mindig csak lefelé sodor, sötétségbe és kétségbeesésbe. Felnézünk, látjuk a fényt a magasban és minden erőnkkel arrafelé mászunk, kapaszkodunk, hogy kijussunk a kétségbeesésből, ami egyre jobban körülvesz bennünket. Az igazság néha olyan egyszerű, hogy elnézünk mellette, figyelmen kívül hagyjuk és megpróbálunk valami sokkal összetettebb választ találni, holott az igazság, ami az örvényből a jövőbe vezető útlevelünk - mindig ott van az orrunk előtt.

Minden egy kis atommal és egy csoport körülötte keringő elektronnal kezdődik. Paul Adrian Maurice Dirac angol fizikus azt mondta, hogy minden részecskének megvan a maga antirészecskéje. 1932-ben Carl David Anderson fel is fedezte az anti-elektront és elnevezte pozitronnak. 1956-ban felfedezték az anti-protont és az anti-neutront is.

Amikor egy antirészecske kialakul és "életre kel" a közönséges részecskék világában, csak idő kérdése, hogy találkozzon, és a másodperc tört része alatt ütközzön egy elektronnal. Ekkor a töltések kiegyenlítik egymást és a pár teljes tömege FOTON formájában energiává alakul. Ez a jelenség egy példátlanul hatékony, új energiaforrást kínál. A Fotonok pedig amúgy is nemsokára életünk részeivé válnak.

1961-ben műholdra szerelt eszközökkel felfedeztek a világűrben egy FOTON SÁVOT. Ezért most tegyünk egy kis utazást ennek helyére, a becslések szerint tőlünk 400 fényévnyire található Pleiádok-hoz, Fiastyúkhoz, vagy Hét Nővérhez. Ez a csillagcsoport sok kultúra mitológiájának az alapja: a görög mitológiának, az ausztrál Álomkornak és a kínai mitológiának is.

Emlékezzünk csak pár csillagászra:

José Comas Sola egy külön tanulmányt írt a Pleiádokról és úgy találta, hogy egy olyan rendszert alkotnak, amelynek a mi napunk is része néhány más nappal együtt, melyeknek nyilvánvalóan szintén megvan a saját bolygórendszerük.

Friedrich Wilhelm Bessel megmutatta, hogy e csoport tagjai évszázadonként 5,5 ívmásodpercet mozdulnak el ugyanabba az irányba.

Isaac Asimov a következőket mondta: "Feltételezhetjük, hogy a csillagcsoportosulás tagjai ugyanazon kronológiai korból származnak."

Edmund Halley miközben a csillagok helyzetét tanulmányozta, észrevette, hogy legalább három közülük nem azon a helyen van, ahol az ókori görögök feljegyezték. A különbség számottevősége kizárta, hogy bármelyikük is tévedett volna. Halley számára világossá vált, hogy ezek a csillagok egy rendszeren belül mozognak.

Paul Otto Hesse szintén készített tanulmányt a rendszerről, amelynek a mi napunk is tagja, és felfedezett a napok pályájára merőlegesen egy FOTON ÖVET, vagy MANASZIKUS GYŰRŰT, egy olyan jelenséget, amit a tudósoknak azóta sem sikerült laboratóriumi körülmények között előállítani.

A mi napunknak 24 000 évbe telik, hogy ebben a rendszerben bejárja a pályáját és - mint az ábrán látszik - ez több szakaszra tagolódik. 10 000 év sötétségre, amit mi is ismerünk - ez van most: nappalok, éjszakák váltakozása. Utána 2 000 év teljes világosság következik, majd ismét 10 000 év sötétség és újabb 2 000 év világosság.

Most mi éppen e foton öv felé tartunk!

A belépés elkerülhetetlen...valamikor az ezredvég és napjaink között. Megtettünk egy teljes kört és most visszaérkeztünk az elejére. Mindez részletesen meg van írva a Bibliában, az összes mitológiai tárgyú könyvben, Nostradamus jóslataiban és a modern tudósok írásaiban egyaránt.


Kövessük néhány tudósunk gondolatát:

Ha a Föld lép be elsőnek a FOTON ÖVBE, az ég olyan lesz, mintha égne, ám biztosak lehetünk benne, hogy ez hideg fény lesz, nem jár majd hőleadással. Ha a Nap lép be előbb, azonnal elsötétül minden és - számításba véve az űrbeli keringési sebességünket - ez 110 órán keresztül így is marad. A FOTON ÖV és a napsugárzás kölcsönhatása olyanná teszi majd az eget, mintha hullócsillagok ezrei szelnék át. Ahogy a Föld belép ebbe a sugárzási övbe, minden atom megváltozik, a dolgok ragyogni kezdenek, és FOLYAMATOS VILÁGOSSÁG LESZ. Nem lesz sötét sem a legmélyebb barlangban, sem az emberi testben. 

Nézzünk csak bele gyorsan a Bibliába: 

"És az ég csillagai a földre hullának... és az ég eltakarodék."

Számítani kell rá, hogy a Föld forgási sebessége kissé lecsökken. A kisebb mértékű napsugárzás miatt a hőmérséklet alacsonyabb lesz, aminek következtében a sarki jégsapkák lassan lehúzódnak a 40. szélességi fok környékére mindkét félgömbön.

Emlékezzünk csak, hogy a történelemkönyveink legalább öt JÉGKORSZAKOT jegyeznek, melyek mind kb. 2000 évig tartottak.

Meg kell jegyeznem, hogy a világ kommunikációs központjai, a rögzített röppályájú műholdak, az amerikai bázisok és kísérleti telephelyek a "biztonságos zónán" belül találhatók. Vajon szándékosan, vagy véletlenül?

No és mi a helyzet velünk?

3 féle embertípus létezik a kozmoszban: 

Testi, (mint mi: szilárd, emberi.)
Atmoszférikus, (Bizonyos szintig ez is szilárd, ám a molekuláris szerkezete különböző.)
Éteri, (Aminek pedig egyáltalán nincs tömege.)

Mikor belépünk a Foton Övbe, a normális, egészséges ember egy kis bizsergést fog érezni, olyasmit,  mint mikor véletlenül egy villanykörte foglalatába nyúlunk. Ezzel megtörténik az átalakulás. A Testi ember Atmoszférikussá változik.

"És halhatatlanná leszel anélkül, hogy a halál egy szempillantásra is megkörnyékezne." 

A teológusok mélyreszántó elemzéseket írtak a bibliai karakterekről és meggyőződésük, hogy a világosság időszakában éltek. Az ég és a légkör teljesen más volt és sohasem esett az eső.

Nostradamus négysorosában így ír a szerinte 1999-ben bekövetkező világvégéről: "Negyven éven át szivárvány nem látszik..." (azaz nem esik az eső).

Egy bennszülött mitológia így szól: Az emberek mások voltak, mint most...volt egy hidunk, ami a csillagokba vezetett. Azokban a történeteikben, amelyekben összeszólalkoztak a Törzsfőnökkel, vagy az Öregekkel, mindig az égbe menekültek. Ugyanez történt a görögöknél is.

Úgy tűnik tehát, hogy az űrutazás könnyebb a Foton Övön belül. 1962-ben kerültünk először kapcsolatba a Foton Övvel. Ebben az évben nőtt meg az UFO-aktivitás is.

Vajon ez azért történt, mert közel kerültünk az űrutazók által használt Foton Övhöz? Ahogy közelebb és közelebb sodródunk, vajon több idegen tartja majd rajtunk a szemét, mielőtt újjászületünk a FÉNYBEN? Valószínű, hogy ez máris elkezdődött.

Erich Von Däniken, mikor Dél-Amerikába látogatott, egy olyan törzset fedezett fel, amelynek a birtokában volt egy tárgy, amit az Égi Emberek adtak nekik ezer évvel ezelőtt. Utasították őket, hogy tartsák azt a dolgot tisztán és "Mikor zümmögni kezd, mintha egy rajnyi méh volna, visszatérünk." Az a valami 1978-ban finoman zümmögni kezdett. Lehet, hogy ez egy kozmikus ébresztőóra, ami a világosság eljövetelére figyelmeztet minket?

Valószínű, hogy néhány civilizáció folyamatosan a fényben él. Mikor a bolygónk elhagyja a világosság periódusát és visszatér a 10.000 éves sötétségbe, vajon mindig visszatérnek a FÉNYBE, hogy ott várakozzanak planétánk újra feltűnésére? Lehetséges. A maják is sietve távoztak, szintén visszatérésükről szóló üzenetet hátrahagyva, ami a szakértők szerint már nagyon a küszöbön áll. Érdekes, hogy a világon, több helyen is fellelhetők olyan barlangrajzok, amelyek egy, az Alcion-éhoz nagyon hasonló rendszert ábrázolnak.

Gömbvillám...szintén egy olyan jelenség, amiről nagyon keveset tudunk, de talán lehetséges, hogy a Foton Övből kiszakadt kis, energiazsebről van szó. Az UFO kutatók szerint ezek a gömbök mindig nagy érdeklődést tanúsítanak a nukleáris létesítmények iránt. Mi történhet egy reaktorral a Foton Övben? Véleményem szerint a tudósok már jóval előbbre járnak. A foton energia kecsegtet a legtöbb reménnyel a jövő energiaforrását illetően. Sok UFO-ról szóló beszámoló ír le kísérleti foton rakétához hasonló dolgokat: "A fényszórói hátul voltak." A leírások lassú, nehézkes mozgásról tanúskodnak, ám a Foton Övben minden bizonnyal azonnali, korlátlan űrutazásra lesznek alkalmasak. Vajon azért nem szólalnak fel tudósaink a napenergia-hasznosítás fejlesztése mellett, mert a Foton Övben úgyis megváltozik a napsugárzás mértéke? Most gondoljunk arra, mikor a bolygónk kilép a fényből a sötétségbe.

A bennszülöttek mitológiája ezt így írja le:

Kivetettek minket a sötétségbe és mi annyira féltünk, hogy az Istenek adtak nekünk egy Napot, hogy melegítsen minket nappal, és egy Holdat, amit éjjel is láthatunk."

A jégsapkák, amelyek fényéveken át lehúzódva keringtek velünk, a megnövekedett napsugárzás hatására minden bizonnyal olvadni kezdenek majd...ami árvizeket jelent. Ha a fény időszakában valóban nincs csapadék, akkor nem meglepő, hogy miért kápráztatta el Noét az első szivárvány látványa. A Gilgames eposz is hatalmas árvízről ír, bár ez kétségkívül Noé előtt 10 000 évvel történt.

Már elgondolkodtunk azon, hogy milyen hatással lesz ez a jelenség az emberre, mint elkülönült személyre, de hogy fog ez kihatni az emberiségre, mint egészre? Feltehető, hogy sok ember nem fogja túlélni a hirtelen áramütés-szerű érzést, ha nincs kellően felkészülve rá.

Ha a jég lehúzódik a 40. szélességi fokig, ezzel befedi az Egyesült Államok területének felét, Európa és Ázsia nagy részét. Ez rengeteg fedél nélkül maradt embert jelent. Hogyan fogadják majd őket más országokban? A korlátozott mennyiségű termékeny földterület képes lesz kiszolgálni több millió embert?

VÉGE

Megjegyzés:

Szerintem elég érdekesen összecseng ez a cikk a dimenzióváltással, hiszen az író szerint a testi emberből atmoszférikus ember válik, ami azt jelenti, hogy a molekuláris szerkezete megváltozik, nem lesz ennyire tömör anyag. Szerintem ezt hívja az ezoterikus irodalom rezgésszint emelésnek, amire fel kell készülnie az emberiségnek.

 

cikkek: