Atlantisz - Egyiptom kapcsolata

Atlantisz – Egyiptom kapcsolata

Atlantiszi tudás Egyiptomban
 

Egyiptom vallása és mitológiája Atlantisz ősi napkultuszának egyenes folytatása. A pusztulás előjeleit jó előre látták Atlantiszban, azonban csak kevesen hittek neki. Ezek a kevesek azonban hajóra szálltak, és útnak indultak a világ számos részébe. Egy ilyen atlantiszi menekültekből, elsősorban beavatottakból álló csoport alapította meg a mitikus Isteni Dinasztiát Egyiptomban, és emelte magasabb szintre a törzsi kultúrában élő egyiptomi népet.

Az atlantisziak kiváló építőmesterek voltak, és majdnem mindegyik tanult atlantiszi művelte valamilyen fokon az asztrológiát. Mindezek az ismeretek a későbbi Egyiptomban is elterjedtek. Az Atlantisz leszármazottai által alapított kultúrák mind fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Az egyiptomiak időszámítása a napkörökön alapult.

Az egyik történetben, melyet a X. században jegyzett fel Egyiptomban Abul Hasszán Masz-Udi arab utazó és földrajztudós, egy Saurid nevű királyról esik szó, aki megálmodott egy katasztrófát, majd tudósaival kiszámította, hogy előbb tűz- majd vízáradatnak kell bekövetkeznie. Ekkor piramisokat építtetett, melyekbe ezután bemenekültek a király és a bölcsek könyvekkel, a tudományok ábráival, talizmánjaikkal és mindavval, amit az emberi nem jövője számára meg kellett menteni. Saurid király valószínűleg Osiris-szal, vagy eredeti nevén Usirral azonos, aki az Isteni Dinasztia egyik legnagyobb uralkodója volt.

Szintén ennek a mitikus ősegyiptomi dinasztiának volt a tagja az a Thot nevű fáraó, akit az özönvíz után az írás és bölcsesség isteneként tiszteltek, majd később Hermész Triszmegisztosszal azonosítottak.

 

Thot – Atlantiszi pap


               Thot         

 


A XIII. században egy Gregorios Bar Kochba nevű szerzetes, valószínűleg régebbi hagyományok alapján a következőket jegyezte fel: "Mondják, három Hermész volt, közülük az első (Thot) Felső-Egyiptomban élt, és megjósolta az özönvizet, s mert félt, hogy a tudományok elvesznek, gúlákat épített, amelyekre minden művészetet és mesterséget felrótt, s az után eltemette a tudományok e kincstárát, hogy utódai számára fennmaradjon.”

Atlantisz elsüllyedését a kutatók a vízözönnel hozzák összefüggésbe. Az egyiptomi monda így szól róla.

Ra, az istenek királya tanácsot tartott, mit kellene tenniük a gonosz emberiséggel. Elhatározták, hogy Ra szemét, Hathor istennőt elküldik a rosszak kiirtására. Hathor pusztítani kezdte az embereket, akik a pusztába menekültek. Egy nap alatt nem tudta bevégezni a munkát, ezért visszatért. Ekkor Ra, részvétet érezve a megmaradtak iránt, éjszaka hétezer korsó sörbe egy dedi nevű gyümölcsöt kevert, és a főzetet kiöntötte a földre, úgy, hogy az mintegy négy láb magasan mindent elborított. Mikor Hathor reggel újból elindult, látta a vörös áradatot, és mivel azt hitte, hogy embervér, olyan sokat ivott belőle, hogy már meg sem ismerte az embereket, és dolgavégezetlenül ment haza. Így menekült meg az emberiség a teljes pusztulástól.

 

Hathor


Az egyiptomiak azonban nemcsak egy vízözönről tudtak. A saisi papok megváltozott mozgású égitestekről és az általuk okozott tűz- és vízkatasztrófákról beszéltek Platónnak.

„(…) Sok és sokféle pusztulása volt már az embereknek, és még lesz is; tűztől és víztől a legsúlyosabbak, de ezer egyéb okból más enyhébbek is. Mert az, amiről nálatok is beszélnek, hogy egyszer Phaethón, Héliosz fia, atyja kocsiját befogva – minthogy képtelen volt atyja után hajtani – a földön is felperzselt mindent, s maga is villámsújtottan pusztult el, meseszerűen hangzik, de igaz benne a Föld körül keringő égitestek pályájukról való eltérése, és a földi dolgok nagy időközönként bekövetkező pusztulása a túl sok tűz miatt. (…) Idővel azonban rendkívüli földrengések és özönvizek támadtak, s eljött egy súlyos nap és éjjel, amikor a ti egész haderőtöket is egyszerre elnyelte a föld, és Atlantisz szigete is a tengerbe merülve eltűnt. Ezért nem hajózható és nem kutatható át az ottani tenger még ma sem, mert akadályozza a nagyon sekélyes iszap, melyet a süllyedő sziget halmozott fel.” (Kritiasz 22. o.; Timaiosz 113–115, Platón összes művei)

Manetho, egy II. Ptolemaios uralkodása (i.e. 285.-247.) idején élt egyiptomi pap feljegyzései és az úgynevezett Turini papirusz egy mondabeli dinasztiáról beszélnek, mely Menes, az első történelmi fáraó dinasztiája előtt uralkodott Egyiptomban. Ez volt a Sólyom-dinasztia, megalapítói nem mások, mint "Horusnak, az égi sólyomnak, Osiris fiának társai, akik Osiris-szal együtt jöttek Nyugatról", és akiket a turini papirusz "halott félisteneknek" nevez. Manetho szerint ez a dinasztia Menes előtt 5813-ban, a Turini papirusz szerint 5613-ban uralkodott. Ez i.e. 9000 környékét jelenti, mely megegyezik Platón adataival.

Hórusz szeme


Más források szerint először az isteni királyok dinasztiája kormányzott, ez volt az aranykor; utána a félisteneké; s midőn meghaltak, szellemeik vezették a hős dinasztiák uralkodóit. Végül a történelmi fáraók következtek.

Herodotos arról írt, hogy Egyiptom papjai megmutatták neki királyaik szobrát, akik anya nélkül születtek, egymásból jöttek létre, és akik Menes, az első ember-király előtt uralkodtak. Ezek a szobrok Herodotos szerint hatalmas, fából épített kolosszusok voltak, pontosan 345 darab volt belőlük, és mindegyiknek megvolt a maga neve és története.

Az egyiptomi papok biztosították róla Herodotost, hogy soha, egyetlen történetíró sem értheti meg, vagy írhatja le beszámolóját ezekről az emberfölötti királyokról, ha nem tanulmányozza előtte az Istenek Dinasztiájának három nemzedékét, a félisteneket vagy óriásokat, akik a fáraók előtt kormányozták az országot. Ez a három dinasztia volt a Három Faj.