Aromaterápia

Minőségi illóolajok rendeléséhez csak kattints a képre.

Mire jó az aromaterápia?

Egészség megőrzés, Immunrendszer erősítés, Levegő tisztítása, Feltöltődés, Stresszoldás, Nyugalom, és még sok minden más.

Atlantisz története

Atlantisz - az elsüllyedt földrész - története

Atlantisz szigete

Atlantisz történelmét két nagy világkorszakra lehet osztani. Az első volt az Aranykor, az "angyalok" korszaka. A másik korszak, ahol az angyalok és "Isten" már nem játszott szerepet a történelemben. Az első korszak maga volt az Éden.

Az Atlantisz nevű elsüllyedt kontinens még ma is a világ egyik legnagyobb rejtélye. Majd mindenki hallott már Atlantisz eltűnéséről, de vajon létezett-e egyáltalán? Az Atlanti-óceán, vagy pedig a Földközi-tenger egyik szigete volt? Afrikához, Amerikához vagy Európához tartozott?

Sok teória született erről, és sok helyen keresték nyomait. Soha nem kezdődött volna el a kutatás, ha a görög filozófus, Platón (kb. Kr. e. 427-347) nem meséli el a történetét két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban.

Platón görög filozófus leírása Atlantisz tündökléséről és bukásáról közel 2000 könyvet ihletett és megszámlálhatatlan évnyi kutatást ösztönzött.

Platón szerint Atlantisz egy óriási sziget volt, nagyobb, mint Kis Ázsia és Líbia együttvéve. Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt, egy kisebb szigetekből álló szigetvilág alatt. Kb. 9000 évvel Szolón (Kr. e. kb. 640-559) előtt Atlantisz hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel. Amikor mohó és agresszív birodalommá vált, az istenek parancsára elöntötte a tenger… Platón meséje Kritiasztól származik, aki tízéves korában a 90 éves nagyapjától hallotta, akinek szintén a nagyapja mesélte. Az ükapa Szolón elbeszéléséből ismerte a történetet, aki Egyiptomban Szaisz papjaitól hallotta. Bármily furcsa, e titokzatos földrészről leírás maradt ránk Platónnak köszönhetően, aki Szolóntól és a papoktól hallott Atlantiszról. Egy réges régi háborút elbeszélve ismerhetjük meg a szigetet.

„… Akkoriban, a tenger ott még járható volt. Ugyanis a szoros előtt, amelyet Héraklész Oszlopainak neveznek, egy sziget terült el, nagyobb, mint Ázsia és Líbia (Afrika) együttvéve, s erről a szigetről akkoriban még át lehetett kelni más szigetekre, ezekről, pedig a túloldalon fekvő egész világrészre... Ezen az Atlantisz nevű szigeten egy nagy és csodálatra méltó birodalom létezett, mely nemcsak az egész szigeten uralkodott, hanem sok más kisebb szigeten, és azon szárazföld egyes részein is. Hatalma ezen kívül kiterjedt Líbiára, egészen Egyiptomig és Európára Türrhéniáig... Később azonban hatalmas földrengések és vízáradások támadtak, egy szörnyű nap és egy szörnyű éjszaka leforgása alatt... Atlantisz szigete elmerült a tengerben."

Platón híressé vált szavai ezek, melyet a Timaiosz néven ismert írásában vetett papírra. Az atlantisziak egyik legősibb kolóniája Egyiptomban volt, melynek kultúrája kezdetben megegyezett az atlantisziéval.

9000 évvel korábban háború tört ki a Heraklész oszlopain kívül és belül lakó valamennyi ember között. Platón városával az élen küzdöttek Atlantisz királyaival. E sziget Afrika és Kisázsia területénél nagyobb volt, földrengések folytán süllyedt el, és Platón idején áthatolhatatlan iszaptömegként akadályozta a tengerre indulókat. Az atlantisziak neveit először az egyiptomiak fordították le saját nyelvükre, Szolón onnan fordította görögre, jelentésük szerint, ezért viselnek az atlantiszi emberek görög neveket.

 

Atlantisz körkörös falai

 

Platón leírása Atlantiszról
 

Az istenek sorsot húzva döntötték el, hogy melyik vidék melyik istené legyen. Atlantisz szigetét Poszeidon nyerte. Szentélyeket, áldozatokat rendezett be magának, csakúgy, mint a többiek. Halandó nőtől származó ivadékait telepítette a szigetre. “ A szigetnek ez a tája ilyen volt: a tenger felől, a sziget közepe táján egy síkság terült el, a hagyomány szerint a legszebb minden síkság közt, s a legtermékenyebb. Továbbhaladva a sziget belseje felé, a síkság közelében, körülbelül ötvenstadionnyi (1 stadion=184m) távolságban emelkedett egy hegy, amely minden oldalról alacsony volt. Ezen lakott egy azok közül a férfiak közül, akik kezdetben itt a földből születtek: Euénor volt a neve. Vele lakott felesége, Leukippé. Mikor a lány már férjhez meendő volt, meghalt anyja-apja, Poszeidón pedig szerelemre gyúlva iránta egyesült vele, és azt a dombot, melyen a leány lakott, jól körülkerítette és körös-körül megerősítette. Felváltva kisebb-nagyobb tenger és földgyűrűket vont ugyanis egymás körül: kettőt földből, hármat tengerből - mintha körzővel csinálta volna a sziget közepétől kiindulva, mindenféle egyenlő távolságban, úgyhogy a terület megközelíthetetlenné vált emberek számára, mert hajó és hajózás akkor még nem volt. A közepén fekvő szigetet, isten lévén, könnyen berendezte és felékesítette, két forrásvizet fakasztva a föld alól, egy hideget s egy meleget, s mindenféle terményt is bőségesen sarjasztott a földből. Fiúgyermekből öt ikerpárt nemzett és nevelt fel, és az egész Atlantiszt tíz részre osztva, a legidősebb párból az elsőszülöttnek adta anyja, Kleitó lakhelyét és a körülötte fekvő tájékot - ez volt a legnagyobb és a legjobb rész. Őt a többiek királyává tette, de a többit is uralkodóvá tette, hiszen mindegyiknek sok ember fölötti uralmat és nagy kiterjedésű földet juttatott. Nevet is adott mindegyiküknek, a legidősebbnek, a királynak azt, amelyről az egész sziget és tenger elneveztetett- tudni illik az Atlanti-tenger,- mert Atlasz volt a neve. Utána született ikerfivérének, aki a sziget szélét nyerte osztályrészül Heraklész oszlopaitól addig a földig, melyet azon a vidéken ma gadeirainak hívnak, görögül az Eumélosz, az ottani nyelven a Gadeirosz nevet adta, s róla nevezték el a vidéket is. A második párból az egyiket Amphérésznek, a másiknak Euaimonnak nevezték el; a harmadikból az előbb születettnek a Mnészeusz, az utóbbinak az Autokhton nevet adta; a negyedik párból az idosebbet Elasziposznak, az ifjabbat Mésztornak nevezte el; végül az ötödik párban az idősebbiknek az Azaész, a fiatalabbnak a Diaprepész nevet adta. Mindezek maguk is és utódaik is nemzedéken át lakoztak ott, uralkodván a tenger és sok más szigetén is, Egyiptomig és Türrhéniáig.

Atlasztól szépszámú és egyéb tagjaiban is tekintélyes nemzedék származott. Király mindig a legidősebb volt, aki ivadékai közül ismét a legidősebbnek adta át az uralkodást, s így őrizték meg a királyi méltóságot sok nemzedéken át. Gazdagságot is szereztek akkorát, amekkora királyi családban sem azelőtt nem volt, sem azután nem lesz egykönnyen, s el voltak látva mindennel, amit csak a városban és az ország más részén szükséges volt megszerezniük. Mert sok minden jött be hozzájuk uralmuk következtében kívülről, de a legtöbb dolgot, ami az élet fenntartásához szükséges, maga a sziget megadta; először is, ami szilárd és olvadékony ércet csak előtár a bányászat, köztük olyat is, aminek ugyan ma csak a neve van meg, de akkor a puszta névnél több volt, tudniillik az oreikhalkoszt, melyet a sziget sok helyén bányásztak a földből, s mely az akkori fémek között-az aranyat kivéve- a legbecsesebb volt. Továbbá, amit csak erdő az ácsok munkájához adhat, gazdagon adott mindent, s bőségesen táplálta az állatokat; a házi és vadállatokat. Ezért elefánt is nagy számmal volt a szigeten; mert legelő nemcsak azoknak az állatoknak jutott bőven melyek a mocsarakban, a tavakban, a folyókban vagy a hegyeken, vagy a síkságokon élnek, hanem ugyanígy ennek is, amely természettől a legnagyobb és legfalánkabb. Ezenkívül ami jó illatút csak terem ma is a föld, gyökeret, füvet, fát, nedveket, szivárogjanak bár virágokból vagy gyümölcsökből, azt ott is megteremtette és dúsan növelte. De hozott gyümölcsöt és száraz gyümölcsöt is, amely táplálékul szolgál, és mindazt, amit a kenyér mellett fogyasztunk, s amit közös néven zöldségnek nevezünk: és azt a fán termő gyümölcsöt, mely italt, ételt, olajat ad ( talán a kókusz) ; és a gyümölcsfának azt a nehezen megőrizhető gyümölcsét (bizonnyal az almát) , amely játékul és gyönyörűségünkre szolgál, és mindazt, amit a tele gyomor serkentésére étkezés után bágyadtság jóleső ellenszeréül adunk - mindezeket a napfényben fürdő sziget csodaszép példányokban és határtalan tömegben teremte.

Mindezt megkapva a földtől, templomokat, királyi palotákat, kikötőket, hajógyárakat építettek, s az egész országot a következő módon rendezték be. Először is áthidalták azokat a tengergyűrűket, amelyek a régi anyaváros körül voltak, hogy utat csináljanak kifelé és a királyi palota felé. A királyi palotát mindjárt kezdetben istenüknek és őseiknek ezen a letelepülési helyén építették fel, s egyik nemzedék a másiktól átvéve, a már meglevő pompát tovább díszítve, lehetőleg mindig felülmúlta elődjét, míg csak a palotát - nagysága és a mű szépsége tekintetében . bámulatossá nem tették. Ástak ugyanis a tengertől legkülső gyűrűig egy csatornát, mely három plethron széles, száz láb mély, ötven stadion hosszú volt, és lehetővé tették a hajózást a tengertől odáig - mint valami kikötobe, - kitágítva a torkolatát, hogy a legnagyobb hajók is befuthassanak. De ez még nem minden. Átvágták a tengergyűrűket elválasztó földgyűrűket is a hidak közelében, annyira, hogy egy háromsor-evezősnek átjárója legyen egyikből a másikra, de be is födték ezeket az átjárókat, úgyhogy ezek alatt az áthidalások alatt lehetett hajózni, mert e földgyűrűk oldalfalai elég magasan kiemelkedtek a tengerből. A legnagyobb vízgyűrű, melybe a tenger vizét bevezették, három stadion széles volt, a következő földgyűrű vele egyenlő; a második gyűrűpárnak a vizes gyűrűje két stadion széles, a száraz pedig ismét ezzel egyenlő volt; végül a középen elterülő sziget körüli vízgyűrű egy stadion széles volt. A szigetnek pedig, melyen a királyi palota emelkedett, öt stadion volt az átmérője. A szigetet, a gyűrűket és a hidat, mely egyplethronnyi széles volt, körös-körül teljesen körülvették kőfallal, a hidakon pedig bástyatornyokat és kapukat emeltek mindenütt, ahol a tenger áthatott.

A szükséges követ pedig a középső sziget széléről, körös-körül s a külsőés belső gyűrű mélyéből fejtették, részben feketét, részben pirosat. A kőfejtéssel két üreget vájtak a hajók számára, melyeket maga a szikla fedett be. Az épületek részben egyszerűek voltak, részben azonban a kövek keverésével színessé tették őket a változatosság kedvéért, hogy természetes gyönyörűséget keltsenek. A legkülső gyűrű körül lévő fal egész kerületét mint valami kenőccsel, bronzzal vonták be, a legbelsőt olvasztott ónnal, végül a fellegvár körüli falat oreikhalkosszal, amelynek tűzszerű fénye van. A királyi palotát a fellegvárban a következőképpen rendezték be. Középen Kleitónak és Poszeidónnak szentelt templom emelkedett, mely el volt zárva a nyilvánosság elől, s aranykerítéssel volt körülvéve. Ez volt az a hely, ahol hajdan Poszeidón és Kleitó nemzette, és világra hozta a tíz uralkodó nemzetséget.

Itt rótták le - áldozatul e tíz ősnek - minden évben mind a tíz országrészből és évszakok első terményeit. Magának Poszeidónnak a temploma egy stadion hosszú, három plethron széles, s ennek megfelelő magasságú volt, de formájában volt valami barbár. A templomot távolról teljesen bevonták ezüsttel, az oromzat kivételével, melyet arannyal burkoltak. Ami pedig a belsejét illeti, az elefántcsont tető arannyal, ezüsttel, és oreikhalkosszal volt díszítve, a falakat, oszlopokat és a padlózatot pedig teljes egészében oreikhalkosszal burkolták. Aranyszobrokat állítottak fel a templomban: az istent, amint kocsijára áll és hat szárnyas lovát hajtja, s ő maga oly nagy, hogy feje tetejével a tetőt érinti, körülötte pedig száz Néréisz delfineken - mert az akkoriak szerint ennyien vannak. Ezen kívül azonban még sok más szobor is volt ott, mint magánemberek fogadalmi ajándéka. Kívül, a templom körül tíz király feleségeinek és összes leszármazottainak aranyszobra állt, és magánembereknek és a királyoknak sok más nagy fogadalmi ajándéka a városból és a külső területekről, amelyek fölött e királyok uralkodtak. Az oltár nagyságban e berendezésnek megfelelő volt, éppen úgy a királyi palota: illett a birodalom nagyságához s illett a templom díszes voltához.

A hideg, illetve a meleg vizű forrást, pedig, melyek bőséges ki meríthetetlen, vize kellemessége és kiváló minősége folytán csodálatosan alkalmas volt, úgy használták fel, hogy épületeket emeltek köréjük, s a víz jellegének megfelelően fákat ültettek. Körös-körül medencéket helyeztek el, egyrészt nyitottakat, a szabad ég alatt, másrészt - a meleg fürdők számára - fedett, téli medencéket; külön a királyi családnak, külön a magánembereknek; külön a nőknek, ismét külön a lovaknak s egyéb igavonó állatoknak, mindegyiket ellátva a megfelelő berendezéssel. Az elfolyó vizet részben Poszeidón ligetébe vezették, melynek sokféle fája a föld kitűnősége folytán csodálatosan szép és magas volt, részben a külső övezetekbe, a hidakon elhelyezett vezetékek segítségével.

Itt sok istennek sok templomot meg számos kertet és testgyakorló helyet emeltek, részben csak emberek számára, részben lovas gyakorlatok részére, külön mindegyik szigetgyűrűn: egyébként a nagyobb sziget közepén is volt egy-egy stadion széles elkülönített ló futtató pálya, mely hosszában körülhúzódott az egész gyűrűn, és itt tartották a kocsiversenyeket. Körülötte mindkét oldalon a testőrök nagyobb részének laktanyái voltak: a megbízhatóbbakra a fellegvárhoz közelebb eső kisebbik gyűrűn bízták az őrködést, végül azoknak, akik kitűntek hűségekkel, a fellegváron felül a királyi család közelében adtak lakást. A hajótárolók tele voltak három sorevezős hajókkal és a hozzájuk szükséges felszereléssel, s minden kellően készenlétben állt. A királyi palota körüli városrész tehát így volt elrendezve; ha pedig az ember áthaladt a három külső kikötőn, egy falat talált maga előtt, mely a tengertől kezdve körben haladt, s mindenütt ötvenstadionnyira volt a legnagyobb gyűrűtől és a kikötőtől, és ott zárult össze, ahol a csatornának a tenger felöli torkolata volt. Mindez sok, sűrűn egymás mellett fekvő lakástól volt népes, a csatorna és a legnagyobb kikötő, pedig csak úgy nyüzsgött a mindenünnen érkező hajóktól és kereskedőktől, a kikötő éjjel-nappal mindenféle nyelvű beszédtől és százféle lármától volt hangos. A városra és a régi településre vonatkozó dolgokat tehát elsoroltam, körülbelül úgy, ahogy a papok Szolónnak elmondták.

Próbáljuk meg most már emlékezetünkbe idézni, hogy az ország többi részének milyenek voltak a természeti adottságai, és milyen volt a kormányzása. Először is az egész terület - mint mondják - nagy magasságban feküdt és meredeken emelkedett ki a tengerből: a város körüli része teljesen sík, s ahogy körülvette a várost, úgy vették körül körben a hegyek, melyek lenyúltak egész a tengerig. A síkság egyenletesen sima felszínű volt, s egészében véve hosszúkás alakú, egyik oldala háromezer stadion, a másik, a tenger felől felfelé húzódó oldala, pedig középen kétezer stadion. Ez a terület az egész sziget déli oldalán feküdt, s védve volt az északi széltől. A körülötte emelkedő hegyeket, pedig úgy dicsérik, hogy sok népes falu volt bennük, meg folyók, tavak és rétek, elegendő táplálékul minden házi- és vadállatnak, temérdek erdő, változatos fajták, bármely munkára és mindenféle célra bőséges mennyiségben.

Mármost ez a síkság a természet munkája és sok király gondoskodása folytán hosszú idők során a következőképpen alakult. A természet hosszúkás négyszög alakúra formálta oldalai többnyire egyenletesek voltak, ahol pedig valami fogyatékosságot mutattak, körös-körül árkot ásva kiegyenesítették őket. Az árok mélysége, szélessége, hossza - bizony szinte hihetetlen kimondani is, hogy emberi kéz a többi munkateljesítményen felül ekkorát tudott alkotni, de amit hallottunk, el kell mondanunk, - tehát mondom, a mélysége ameddig leástak, egy plethron, a szélessége mindenütt egy stadion; minthogy pedig az egész síkságot körülvette, hossza ezer stadion volt. Ez az árok fogta fel a hegyekről leömlő vizeket, és körülvéve a síkságot, és a várost mindkétfelől érintve, betorkolt a tengerbe. Felső (a hegyek felé eső) oldalából vagy százlábnyi széles, egyenes csatornákat vágtak a síkságon keresztül, melyek ismét az árokba, de a tenger felöli részbe torkoltak, ezek egymástól százstadionnyira voltak. Rajtuk keresztül szállították hajón a hegyekből a városba a fát s a többi terményt is úgy, hogy egyik csatornából a másikba összekötő csatornákat vágtak keresztben, szintúgy a városhoz is.

Évenként kétszer arattak, télen Zeusz esőit használták fel, nyáron, pedig a földből felbukkanó forrásvizeket vezették a földekre a csatornákból. Ami a népességet illeti, el volt rendelve, hogy a síkságon lakó harcképes férfiak közül telkenként állítsanak egy vezetőt, egy-egy telek nagysága tízszer tíz stadion volt, telek, pedig összesen hatvanezer. Azt mondják, hogy a hegyekben, s az ország többi részén számtalan sok ember élt, s ezek mind vidékek és falvak szerint ezekhez a telkekhez, ezek alá a vezetők alá voltak beosztva.

A törvény úgy rendelkezett, hogy háború esetén minden vezető egy harc szekér kiállításának hatodrészéről gondoskodjon, összesen tehát tízezer szekérről, állítson ki két lovat és lovast, egy pár lovat kocsi nélkül, hozzá egy kocsist, továbbá két nehézfegyverzetű katonát, két-két íjászt, és parittyást, három-három könnyűfegyverzetű katonát kő- és dárdadobásra, végül négy hajóst ez ezerkétszáz hajó ellátására. A királyi város hadügyét így szervezték meg, a többi kilenc területét másképp, amit hosszú volna elsorolni. A hatóságokat és méltóságokat eleve a következőképpen szervezték meg. A maga osztályrészében, a maga városában a tíz király mindegyike ura volt az embereknek és nagyrészt a törvények is: büntethette, kivégeztethette, akit csak akart. A királyoknak egymás közötti hatalmi viszonyát és érintkezését Poszeidón rendelkezései szabták meg, melyeket a hagyomány és egy, ősöktől oreikhalkosz oszlopra vésett felirat őrzött, amely a sziget közepén, Poszeidón templomában állt. Ide minden ötödik, illetve hatodik évben összegyűltek (hogy mind a páros, mind a páratlan számnak megadják a magáét) tanácskoztak a közügyekről és megvizsgálták, nem lépte-e át valamelyikük a hatáskörét. Ha ilyenre akadtak, törvényt ültek. A törvénykezésre készülve előbb a következő biztosítékot adták egymásnak.

Posszeidón ligetében bikák legelésztek szabadon. A tizek egyedül maradva könyörögtek istenükhöz, hogy a neki kedves állatot foghassák meg, majd vaseszköz nélkül, fával és hálóval vadászni kezdtek a bikákra, s amelyeket megfogták, azt az oszlophoz vezették, s a tetejénél, a felirat fölött levágták. Az oszlopon, a törvényen kívül egy esküforma állt, amely súlyos átkot szórt a törvény megszegőire. Mikor szokásaik szerint a bika összes tagját feláldozták, egy vegyítő edényből italt kevertek, és mindegyikükért egy-egy csepp vért hintettek bele. A többi részt tűzbe vetették, de előbb körös-körül megtisztították az oszlopot. Ez után aranycsészékkel merítve a vegyítő edényből és áldozatot loccsantva a tűzbe megesküdtek, hogy az oszlopon álló törvények szerint fognak ítélni és büntetést kiróni, ha valamelyikük korábban áthágta a törvényeket; a jövőt illetően pedig, hogy egyetlen írott rendelkezést sem fognak szándékosan áthágni, nem fognak a törvények ellenére uralkodni, és nem fognak másnak, csak annak, aki atyjuk törvényei szerint uralkodik, engedelmeskedni. Amikor mindegyikük megfogadta ezt a maga és ivadékai nevében, ivott, és a csészét az isten templomának ajándékozta. Ezután a lakomával és egyéb szükséges dolgokkal foglalatoskodtak. Mikor, pedig besötétedett, és az áldozati tűz kialudt, mindnyájan gyönyörű szép sötétkék ruhát öltve leültek a földre, az esküáldozat hamujára, s minden tüzet kioltva a templom körül, éjszaka ítéltek és ítéltettek, ha közülük egyik a másikat törvényszegéssel vádolta. Az ítéleteket, amikor kivilágosodott, aranytáblára írták, s díszköntösükkel együtt elhelyezték a templomban. Az egyes királyok előjogaira vonatkozó sok különleges törvény között a legfontosabbak mégis azok voltak, hogy soha egymás ellen fegyvert nem fognak, hanem inkább mindnyájan segítik egymást, ha közülük valaki valamelyik városban megpróbálná megbuktatni a királyi családot; és hogy, mint elődeik, közösen tanácskoznak háborúról és egyéb ügyekről, az irányítást Atlasz nemzetségére bízva. Halálra azonban a király senkit sem ítélhet rokonai közül, csak ha a tizek több mint fele jónak látja.

Ezt a nagyhatalmat, mely akkor ezen a tájon fennállt, az isten a vidékeink ellen indította, a hagyomány szerint a következő okból. Sok nemzedéken át, amíg az isten (Posszeidón) természete elég erős volt bennük, engedelmeskedtek a törvénynek és jó barátságban éltek a velük rokon, isteni világgal. Páratlan nyugalmat tanúsítottak mind a sors viszontagságaival szemben, mind egymással való érintkezésükben, ezért az erényt kivéve mindent megvetettek, s nem sokat törődtek a múló kincsekkel. Könnyen vették, sőt, mint valami terhet tekintették az aranynak és egyéb javaknak tömegét, s minthogy nem részegedtek meg a gazdagságban való dőzsöléstől, s nem vesztették el önuralmukat, nem is hanyatlottak, hanem józanságukban élesen látták, hogy mindezek a külső javak a kölcsönös szeretet és az erény folytán gyarapodtak, ha ellenben igyekezetük és megbecsülésük a külső javakra irányul, azok is elpusztulnak, s az erény is velük vész. Ennek a gondolkodásmódnak és isteni természetük megmaradásának következtében gyarapodott is minden, amit az előbb felsoroltunk.

De midőn az isteni rész tünedezett bennük, mert gyakran és sok halandó elemmel keveredett, s túlsúlyba kerül az emberi jelleg, nem tudva már jelen javaikat elviselni, elkorcsosultak s éles látású ember szemében bizony hitványnak látszottak, hiszen a legbecsesebb értékeiket elvesztették. Azok szemében persze, akik képtelenek az igazi boldogság felé vezető életet meglátni, épp ekkor tűntek a legszebbnek és legboldogabbnak, amikor már telve voltak igazságtalan kapzsisággal és hatalomvággyal. Az istenek istene, Zeusz, ki törvények szerint uralkodik, minthogy meg tudja látni az ilyesmit, észrevette, hogy egy derék nemzettség ilyen nyomorúságos állapotba jutott, s büntetést akart mérni rájuk, hogy észre térve mértéktartóbbak legyenek. Összehívta hát az összes isteneket, legfenségesebb székhelyükre, amely, a mindenség közepén elhelyezve, lát mindent, ami csak része keletkezésben, és összehívván őket, így szólt hozzájuk…” (A kézirat itt megszakad)

Kövendi Dénes fordítása - Platón összes művei

Atlantisz fénykorában még a SZERETET és az ERŐ egyensúlyban volt. Vagyis tökéletes harmóniában éltek, és ez a harmonikus rezgés tartotta egyensúlyban a Földet is. Ismerték a gyógyítás ősi technikáit, vagyis többek közt a kristálygyógyítást, a fénnyel való gyógyítást és az energiával történő gyógyítást. Azonban, amikor felborult az egyensúly, az erő és a hatalom kezdett túlsúlyba kerülni, az Istenek parancsára – természeti katasztrófák eszközei által - el kellett pusztulnia Atlantisznak.